Bleach, avagy szellem eltakarítás felső fokon

Vajon mit takarhat ez a cím? Fehérítő? (szerk.: bleach jelentése angolul fehérítő) De akkor miért csak szimplán fehérítő, miért nem Domestos, vagy Vanish? Hát, kedves Olvasók, azon kívül, hogy Domestos címmel a sorozat egy pofátlan termékmegjelenítés lenne, magának a műnek semmi köze a hétköznapi értelemben vett takarításhoz. De miről is beszélünk akkor?

Bleach, avagy szellem eltakarítás felső fokon

Anime sorozat

2004-ben a TV Tokyo műsorán jelent meg egy anime sorozat első része Bleach címmel, feldolgozásaként egy akkor már futó, népszerű mangának, melyet a rajongók ugyanezen a néven ismerhettek. Műfaját tekintve shounen, azaz 12-18 éves fiúknak való akciósorozat, de mivel ismeretségi körömben lévő hölgyek is nézték, bátran állíthatom, hogy bárki megszeretheti.

Főszereplőnk Kurosaki Ichigo, egy középiskolás fiú, aki apjával és két húgával tengeti unalmas napjait. Erre mondhatnánk, hogy „Pfff, de hát ilyet láttunk már ezerszer!”, azonban mindjárt az első öt percben kapunk egy csavart is, miszerint ama átlagos fiú látja a szellemeket. És hát… igazából erre is mondhatnánk, hogy láttunk már ilyet ezerszer. Viszont kevés sorozatban látjuk a főszereplőt egy karddal átszúrva mindjárt az első részben! Ugye-ugye, az egyediség azért csak-csak beköszön.

Szóval, főszereplőnk az első két epizódban egy hölgy segítségével – ő szúrta át a karddal – szert tesz különleges képességére, az úgynevezett halálisteni erőre. De ne szaladjunk ennyire előre. Bizonyára egyes kérdések felmerültek, például: mi is az a halálisten? Ki az a csaj, miért rohangál kardot lóbálva, és miért szurkál le random embereket?

Az európai kultúránkban és hitvilágunkban mi is megjelenítjük a halált, mint személyt, csak éppen nem mindig Halálnak hívjuk, lehet, épp Kaszásnak nevezzük. Ezt az alakot, transzcendentális lényt veszi alapul a sorozat és formálja át. Itt létezik a valós világ, meg sok másik is, többek között a Lelkek Királysága (Soul Society) ahova a halott, jótét lelkek kerülnek. Itt nem egy Halálról beszélünk, hanem segítők amolyan szervezetéről. A világ népessége eléggé nagy, így egy Halál tuti nem bírná szuflával, hát felosztották azt területekre, és minden területre kirendeltek egy halálistent.

Ez úton ismerkedünk meg Kuchiki Rukiával, a női főszereplővel. Ezek a segítők nem csak a jó szellemeket küldik át a másvilágra, hanem feladatuk a gonosz szellemek kiirtása is, mégpedig Rukia itt keveredik bonyodalomba pont Ichigo házánál. A harcban Rukia megsérül, és az erejét úgy adja át a segítségnek, hogy kardját átszúrja Ichigo mellkasán, majd az ereje a fiúba áramlik. A szörnyet persze legyőzik, mindenki megmenekül, viszont Ichigo halálisten lett.

Ezeknek a halálisteneknek is van fegyverük, persze az a legritkább esetben kasza, általában a kard valamilyen formáját veszik fel, és különleges képességekkel rendelkeznek.

A sorozat nézése közben azt tudatosítanunk kell, hogy japán műről van szó, és a japán folklór keveredik európai elemekkel, így ha egy-egy elemet nem értünk, vagy egy-egy furcsaság láttán megrezzen a szemöldökünk, az valószínűleg a kulturális különbségeknek tudható be. Persze később még kapunk más szereplőket, bonyodalmas cselekményszálat, néhány csavaros fordulatot. 2004-es animéhez képest a rajzolási stílus és az animáció nagyon szép, sőt, az idő előrehaladtával még jobb lesz. Zeneileg hozza az elvárt minőséget és illik a sorozat hangulatához.

Ha már láttál hosszabb volumenű alkotásokat, mint a Fairy tail, a Naruto, esetleg a Gintama, akkor fel kell készülnöd arra, hogy ez az anime sokkal komolyabb hangvétellel rendelkezik, mint az előbb említettek. A téma alapvetően a halál körül forog, ami rá is nyomja a bélyegét a hangulatra, persze nem rossz irányban. Ha valaki egy hosszú, eseménydús, de komolyabb sorozatra vágyik szép grafikával, ütős zenékkel, helyenként „kissé” zakkant karakterekkel, akkor annak mindenképpen érdemes ránéznie erre. Hatalmas előny, hogy az első 167 epizód (összesen 366) magyarul is elérhető.


Kulcsszavak: Bleach, Anime sorozat
Dátum: 2019-02-25
Programozás könyv
Hirdetés