Amikor az előző bejegyzést megírtam, arra gondoltam, hogy a következőben majd az első arculatról írok nektek, de aztán végül arra a döntésre jutottam, hogy talán szerencsésebb lenne először a szereplőkről, illetve a világfelépítésről szólni.
Ő ugyebár a főszereplőnk, egyébként egy egész rendes srácról van szó, a kliséktől eltérően nem is az osztály bénasága, és nem is a legmenőbb srác a suliban, amiért én külön piros pontot adok a sorozatnak. Az előző bejegyzésből tudjuk, hogy látja a szellemeket, de ezt egészen természetes módon kezeli. Nem fél tőlük, mint sokszor a sorozatokban, és nem is épít saját maga köré szektát. Az első részben virágot visz arra a helyre, ahol egy kislány szelleme járkál, és pár szó erejéig elbeszélget vele, ami egészen empatikus személyiségre utal.
Motivációit tekintve a legfőbb célja az, hogy megvédje azokat, akiket ismer, aminek az első epizódok egyikében szépen hangot is ad, és kifejti, nem olyan nagyképű, hogy azt mondja, megment mindenkit, de ha látja, hogy valaki bajban van, annak megpróbál segíteni. Ezzel alapvető emberi attitűdöt vesz fel, mert szerintem sokan próbáljuk követni ezt a fajta magatartást.
Az első pár epizódban még arra nézve is kapunk magyarázatot, hogy miért akar segíteni az embereknek.
Figyelmeztetés annak, aki egyáltalán nem látott egy részt sem, illetve nem olvasott el egyetlen fejezetet sem: SPOILER következik! Szóval Ichigo anyukájáról kiderült, hogy nem valami betegségben halálozott el, hanem egy lidérc – merthogy így hívjuk a gonosz szellemeket – ölte meg, amikor még kicsi volt.
Ichigo egyébként csak Rukia jöttével tudta meg, hogy vannak felügyelők, akik az ilyen esetek megoldására szakosodtak, addig csak azt tudta, hogy vannak jó szellemek meg rossz szellemek, de fogalma sem volt a halálistenek létezéséről.
Szóval Ichigo egy alapvetően rendes srác, ha kell, odateszi magát, hobbiból először csak bútorokat meg házakat rombol (tudjátok, nem csak a koszt takarítja (f)el, hanem a házakat is vele együtt), aztán úgy gondolja, hogy nagyobb fába kellene vágnia a fejszéjét kardját, ezért később a Halálisten Rt. megbízásából már erdőirtásokat is vállal.
És hogy mennyire okos? Hát… maradjunk annyiban, hogy ő inkább erővel dolgozik. Ez a jellemvonás egyébként sajnos nagyon sokszor előfordul az ilyen soha-véget-nem-érő sorozatok főszereplőinél, lásd példaként még a Narutóból Narutót, vagy a Fairy tailből Natsut.
S hogy egy apró spoilert is elhintsek ezen kontextusban a sorozat végével kapcsolatban: fogalmam sincs, Ichigo hogyan tudta elvégezni az orvosi egyetemet, és hogyan tudta átvenni a fater házi praxisát. Mondjuk az első pár száz rész alatt az is rejtély volt számomra, hogy egyáltalán Apuka hogyan tudta elvégezni, de ez egy másik történet…
Ichigónak egyébként van két tesója is: Yuzu és Karin. Az egyikőjük látja a szellemeket, de nem hisz bennük – ez azért elég megdöbbentő volt, amikor megtudtuk –, a másikuk hisz a szellemekben, de nem látja őket. Érdekes egy család, annyi szent, a két halmaz azért összetalálkozott a bátyó személyében, merthogy Ichigo a legidősebb. A védelmezői szerepkör egyébként itt is megmutatkozik, főszereplőnk igyekszik mindent úgy elintézni, hogy a húgai még véletlenül se keveredjenek bele a kalamajkákba.
A srác halálisten alakjáról tudni kell, hogy egy batár nagy kardja van, pedig látszólag nem kompenzál semmit, itt is erővel dolgozik, majd később gyorsasággal is, viszont szépen megmagyarázza a sorozat azt, hogy Ichigo kardjának elsődleges alakja (shikai) azért olyan nagy, merthogy eszméletlenül sok lélekenergiája van.
Aki megkedveli a karaktert, nagyon jól jár vele, mert a sorozatban neki vannak főszereplőként a leglátványosabb, legizgalmasabb harcai.